Két szántói kiállítás a rangadón

A Szilády RFC életben tartotta bajnoki reményeit.
 
 

Két szántói kiállítás a rangadón

A Szilády RFC életben tartotta bajnoki reményeit.
 
 
 
 
 

Két szántói kiállítás a rangadón

A Szilády RFC életben tartotta bajnoki reményeit.

Gyorsan szeretnél értesülni a Bácskiskunfoci híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!


A megyei III.osztály Déli csoportjának rangadóján szombaton hazai pályán fogadta a Szilády RFC Kiskunhalas a listavezető Hercegszántó együttesét. A jó hangulat adott volt, egy izgalmas mérkőzésre számított a szép számú közönség.


A sípszó után a kiskunhalasiak irányították a mérkőzést, de a jól szervezett és jól védekező vendégek megnehezítették a dolgukat. A 29. perc hozta meg a fordulatot a mérkőzésen. A vendégek egy buta hibát követtek el,a kapujuk előtt veszítettek labdát és Csillag Daniel az üres kapuba rúgta a játékszert. (1:0)

A hazai nyomás továbbra is megmaradt, de már nem született több gól az első félidőben. A 2. játékrész elején a vendégek irányítottak, és ziccert is kialakítottak, de Faddi Dávid kapus és a védők tisztázni tudtak a fontos pillanatokban. Az egyre idegesebben játszó vendégek aztán a 63.percben egy remek hazai kontrát csak szabálytalanul tudtak megakadályozni Iváncsán, kiállítás lett a vége.


Az RFC átvette a játék irányítását sorra dolgozta ki a helyzeteit de a vég-játékba mindig hiba csúszott .A felfokozott hangulat egy újabb kiállítást eredményezett a 70. percben, amikor egy megítélt hazai szabadrúgás váltotta ki a vitát. Mészáros Alex minősítette a játékvezető ténykedését, és ezért mehetett is zuhanyozni. A megfogyatkozott vendégek már kevés ellenállást tanúsítottak így a 83. perben Kaszap Attila egy szépen kidolgozott támadás után, majd ezt követően a 87.perben pedig Rencsár József talált a kapuba egy szöglet utáni kavarodásbol. Ki tudja ha nincs a két kiállítás mi lett volna a vége , így viszont a "B " pályán maradt a HÁROM pont.

Ezzel a győzelemmel a Szilády RFC befogta a Hercegszántót, ám jobb gólarányuknak köszönhetően a szántóiak továbbra is vezetik a bajnokságot.

A tabella állása


A hátralévő 3 fordulóban a Hercegszántó a KFC II Spartacust és a Garát fogadja, valamint Bácsbokodra utazik, míg a Szilády RFC Dunafalván és Kunbaján lép pályára, és szintén a KFC II Spartacust fogadja.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.